Gyors ütemben és többnyire magas színvonalon folyik az elmúlt évek szexbotrányainak és zaklatási ügyeinek mozgóképes feldolgozása. Elkészült a Botrány a Fox News tévécsatorna egykori vezérigazgatója, Roger Ailes viselt dolgairól (illetve az alsónadrágjáról, amit viszont nem viselt), Harvey Weinstein rémtetteit pedig burkoltan (Az asszisztens) és nagyon is nyílt formában (Azt mondta) is elmesélte a hollywoodi filmgyártás, amely nem sokkal korábban még befolyásos alakjai között tudhatta az erőszakos producert.
Természetesen a brit királyi család sem tabu, és különösen nem tabu a Windsor-ház nagybetűs Lúzere, András herceg, aki 2019-ben nyilvánosan kísérelte meg kimagyarázni magát a milliárdosok kerítőjéhez, Jeffrey Epsteinhez fűződő barátsága ügyében. A herceg ugyanebben a BBC-interjúban mondta azt is, hogy soha nem feküdt le az Epstein közvetítésével megismert Virginia Giuffrével, aki tizenhét éves volt a találkozásuk idején. Giuffre korábban határozottan állította ennek az ellenkezőjét.
András magyarázkodása annyira fényesen sikerült, hogy a királyi család ügyintézői rövid úton elvágták őt a médiától. Diplomáciai feladatai alól felmentették, nyilvános szerepléseit lemondták.
Rangjától nem fosztották meg, pedig a hivatalosan az uradalmához tartozó városok – York és Inverness – polgárai határozottan jelezték, hogy semmilyen formában nem szeretnének közösséget vállalni Andrással.
Ennek a figyelemre méltó mélyrepülésnek a kulcsmozzanatait meséli újra (egy netflixes nagyjátékfilm után) a Botrány királyi módra. Jeremy Brock írónak és Julian Jarrold rendezőnek egyszerre van könnyű és nehéz dolga. Könnyű a feladatuk, mert a sorozat középpontjában álló, elhíresült BBC-interjú elkészítésének körülményeit és a beszélgetés utóéletét rengeteg újságcikk dolgozta fel, az Andrást kérdező újságíró, Emily Maitlis pedig könyvet is írt a sztoriról – Brock ezt használta kiindulási alapnak. Feldolgozható anyag tehát akad bőven, és valószínűleg a közönség sem veszítette még el az érdeklődését a 2010-es évek e szaftos botrányával kapcsolatban.
Másrészt viszont mi újat lehetne mondani András herceg ügyéről, ami nem hangzott még el a médiában? Érdemes-e újabb szórakoztatóipari formába, ezúttal tévésorozatba bújtatni azt a történetet, amelyet eleve megannyi riport, véleménycikk, napi hír fénytörésében ismerünk, és teljes valóságtartalmáról nincsen biztos tudásunk? Virginia Giuffre elmondta a történetét arról, milyen jellegű volt a viszonyuk András herceggel. András előadta a saját verzióját. Gondoljunk bármit arról, melyik beszámolónak adunk hitelt – nyilván a sorozat alkotóinak is megvan a maguk véleménye –, nem ismerjük az igazságot.
A két főhős a BBC riportere, Emily Maitlis és András herceg, de kettejük közül András története bír igazi drámai töltettel. A viszonyból és szekérderéknyi más sorozatból ismert Ruth Wilson játssza Maitlist, természetesen kifogástalanul – ezen a szinten ilyen angol színészek nem szoktak ügyetlenkedni. Látjuk Maitlis munkamániáját, a folyamatos stresszt, az újságírói vadászkopóösztönt. A forgatókönyv felvázolja, hogy a nő korábban maga is zaklatás áldozatává vált, ezzel megerősítendő személyes elkötelezettségét, hogy az András-interjúban minél mélyebbre jusson az igazság kiderítésében.
Maitlis saját története mégis inkább a szakmai profizmus dicsérete: mindig öröm látni, hogyan őrölnek az oknyomozó médiumok malmai. Nem kerül akkora hangsúly az újságírói munkára, mint az Oscar-díjas Spotlightban vagy a téma klasszikusában, a Watergate-ügyről szóló Az elnök embereiben, de, aki szereti az újságírásról szóló filmeket (és ki ne szeretné?), így is megtalálja a számítását Brock sorozatában.
Hálásabb színészi feladat András herceget eljátszani. András egyfelől pöffeszkedő pojáca, aki nagyjából annyira természetesnek veszi az előjogait és környezete folyamatos hajbókolását, mint egy középkori főnemes. Másrészt maga a két lábon járó sértettség: érzékeli, hogy a királyi család döntéseibe nincs beleszólása, diplomáciai kötelességei súlytalanok, és korábbi, balhés ügyei miatt – egyebek mellett vesztegetési gyanúk, rasszista megszólalások és felhalmozott adósságok – már az Epstein-ügy előtt kínos figurának számít. Miközben, mint többször elmondja, harcolt a Falkland-szigeteken, és elvárná, hogy komolyan vegyék.
Nemzedéke egyik legtekintélyesebb angol színészének, Michael Sheennek egy ilyen András herceg valóságos csemege. Sheen eleve virtuóz módon bújik ismert közszereplők és politikusok bőrébe – Tony Blairt három különböző produkcióban formálta meg, legemlékezetesebben A királynőben –, Andrásként ráadásul lehetősége van eljátszani egy előkelőség szolid összeomlását.
Már az is súlyos, hogy készséggel elismeri, ő és a 2019-ben, cellájában öngyilkosságot elkövetett Epstein barátok voltak. Arra pedig mintha vissza sem akarna emlékezni, mi történt közte és Virginia Giuffre között. Önámítás mint életprogram – ez sejlik fel András alakjában, ami legelsősorban Sheen mesteri alakításának érdeme.
Harmadik része ez egy laza trilógiának, amely a 2018-ban bemutatott, Hugh Grant és Ben Whishaw főszereplésével készült „Egy nagyon angolos botrány”-nyal kezdődött, három éve pedig a Botrány brit módra révén folytatódott. Azok is a huszadik század hírhedt politikai válsághelyzeteit dolgozták fel – különböző alkotók megközelítésében, de egyazon gyártói-produceri kör munkájaként.
Hol vannak a Botrány magyar módra főcímen futó, hazai minisorozatok? Amíg nem készül el Az ereszcsatorna alcímű évad, be kell érnünk a hasonló témákat becsületesen feldolgozó, minőségi brit sorozatokkal.
Botrány királyi módra (A Very Royal Scandal), 2024, 3 epizód. Elérhető a Maxon. 24.hu: 7/10.
